Our Lady Of Medjugorje

Messages From 2017 In Hungarian

Medjugorje, 2017. január 25 "Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok a békéért. Az emberi szívek békéjéért, a családok békéjéért, és a világ békéjéért. A sátán er?s és Isten ellen akar fordítani benneteket, és visszafordítani mindahhoz, ami emberi és a szívekben meg akar semmisíteni minden érzést Isten és az Isteni dolgok iránt. Ti, gyermekeim, imádkozzatok és harcoljatok az anyagiasság, a modernizmus és az egoizmus ellen, amit a világ kínál nektek. Gyermekek, ti döntsetek a szentség mellett, és én fiammal, Jézussal közbenjárok értetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra." 01/25/2017

Medjugorje, 2017. február 25 "Drága Gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy elmélyülten éljétek meg a hitet, és kérjétek a Mindenhatót, hogy erősítse meg hiteteket, hogy a szelek és a viharok ne tudják összetörni. Hadd legyen hitetek gyökere az ima és az örök életbe vetett remény. Kicsinyeim, már most, ebben a kegyelmi időben, amikor Isten kegyelmet ad, alakítsátok magatokat, hogy a lemondás és a megtérésre való meghívás révén a hit és a remény tiszta és állhatatos emberei legyetek. Köszönöm, hogy meghalljátok meghívásom." 02/25/2017


A Szűzanya éves jelenése 2017. március 18-án Mirjana Dragićević-Soldonak

Mirjana Dragićević-Soldo látnoknak 1981. június 24-től 1982. november 25-ig minden nap megjelent a Szűzanya. Az utolsó minden napos jelenésekor a Szűzanya rábízta a tizedik titkot is és azt mondta neki, hogy ezután egy évben csak egyszer fog megjelenni neki, március 18-án. Több ezer zarándok gyűlt össze rózsafüzér imára. A jelenés 13:44-kor kezdődött és 13:48-ig tartott.

"Drága gyermekek! Édesanyai vágyam az, hogy szívetek békével telt, lelketek pedig tiszta legyen, hogy Fiam jelenlétében megláthassátok az Ő arcát. Mert, gyermekeim édesanyaként tudom, hogy vigasztalásra, reményre és oltalomra szomjaztok. Ti, gyermekeim, tudatosan vagy tudat alatt Fiamat keresitek. Földi életem során én is örvendeztem, szenvedtem és türelmesen hordoztam a fájdalmat mindaddig, amíg Fiam dicsőségével meg nem szüntette. Ezért is mondom Fiamnak: Segíts nekik mindig! Ti, gyermekeim őszinte szeretettel világítsátok be az önzés sötétségét, amely mindinkább átjárja gyermekeimet. Legyetek nagylelkűek. Kezetek és szívetek mindig legyen nyitott. Ne féljetek. Bizalommal és reménységgel adjátok át magatokat Fiamnak. Rátekintve, életeteket szeretettel éljétek. Szeretni annyit jelent, önmagunkat adni, elviselni és sohasem ítélkezni. Szeretni azt jelenti, megélni Fiam igéit. Gyermekeim, mint édesanya azt mondom nektek: csak az őszinte szeretet vezet az örök boldogságba. Köszönöm nektek." 03/18/2017


Medjugorje, 2017. március 25 "„Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben mindnyájatokat arra hívlak, nyissátok meg szívetek Isten irgalmára, hogy az ima, a bűnbánat és a szentség melletti döntés által új életet kezdjetek. Ez a tavaszi idő ösztönözze gondolataitokat és szíveteket az új életre, a megújulásra. Kicsinyeim, azért vagyok veletek, hogy segítsek nektek abban, hogy határozott IGEN-t mondjatok Istennek és Isten parancsolataira. Nem vagytok egyedül, én veletek vagyok a kegyelem által, amelyet a Fölséges Isten nektek és nemzedéketeknek ad. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra." 03/25/2017

Medjugorje, 2017. április 2 "Drága gyermekek, szeretetem apostolai rajtatok áll, hogy terjesszétek Fiam szeretetét mindazoknak, akik nem ismerték meg azt. Ti, kicsiny fényei a világnak, titeket édesanyai szeretetemmel arra tanítalak, hogy fényesen, teljes ragyogással ragyogjatok. Az ima segíteni fog, mert az ima megment benneteket, az ima megmenti a világot. Ezért gyermekeim, imádkozzatok szavakkal, érzésekkel, irgalmas szeretettel és áldozattal. Fiam megmutatta nektek az utat – Ő, aki megtestesült és az első kehellyé tett engem, Ő magasztos áldozatával mutatta meg nektek hogyan kell szeretni. Ezért gyermekeim, ne féljetek az igazságról beszélni. Ne féljetek megváltozni és a szeretet terjesztésével megváltoztatni a világot, hogy így megismerjék és szeressék Fiamat, Őbenne szeressenek másokat. Édesanyaként mindig veletek vagyok. Kérem Fiamat, segítsen nektek, hogy életetekben a szeretet uralkodjon – a szeretet, amely élő, a szeretet, amely vonzó, a szeretet, amely életet ad. Ilyen szeretetre, a tiszta szeretetre tanítalak benneteket. Rajtatok áll apostolaim, hogy felismerjétek, éljétek és terjesszétek. Érzéseitekkel imádkozzatok pásztoraitokért, hogy szeretettel tudjanak tanúságot tenni Fiamról. Köszönöm nektek." 04/02/2017

Medjugorje, 2017. április 25 "Drága gyermekek! Szeressetek, imádkozzatok és tegyetek tanúságot jelenlétemről mindazoknak, akik távol vannak. Tanúságtételetekkel és példátokkal közelebb tudjátok hozni azok szívét, akik távol vannak Istentől és az Ő kegyelmétől. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért, hogy szeretettel és bátran tegyetek tanúságot és buzdítsátok mindazokat, akik távol vannak Szeplőtelen Szívemtől. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra." 04/25/2017

Medjugorje, 2017. május 25 "Drága gyermekek! A Magasságbeli megengedte nekem, hogy újra megtérésre hívjalak benneteket. Kicsinyeim, nyissátok meg szíveteket a kegyelemre, amelyre mindnyájan meghívást kaptatok. Legyetek a béke és a szeretet tanúi ebben a békétlen világban. Az életetek mulandó ezen a földön. Imádkozzatok, hogy az ima által az égre és az égi dolgokra vágyakozzatok és szívetek mindent másképp fog látni. Nem vagytok egyedül, veletek vagyok és közbenjárok értetek Fiamnál Jézusnál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra." 05/25/2017

Medjugorje, 2017. június 2 "Drága gyermekek! Ahogyan más helyeken is, ahová eljöttem, úgy itt is az imádságra hívlak titeket. Imádkozzatok azokért, akik nem ismerik Fiamat; azokért, akik nem ismerték meg Isten szeretetét; a bűn ellen; a megszenteltekért, akiket Fiam meghívott, hogy legyen szeretetük és lelki erejük számotokra, az egyházért. Imádkozzatok Fiamhoz, és a szeretet, amelyet megtapasztaltok közelsége által, erőt fog adni nektek, hogy az Ő nevében készségesek legyetek a szeretet cselekedeteinek véghezvitelére. Gyermekeim, legyetek készen. Ez az idő fordulópont. Ezért újra a hitre és a reményre hívlak benneteket. Megmutatom nektek azt az utat, amelyen járnotok kell, ez pedig az evangélium igéinek útja. Szeretetem apostolai, a világnak annyira szüksége van a ti ég felé, Fiam felé, a Mennyei Atya felé nyújtott kezeitekre. Sok alázatra és a szív tisztaságára van szükség. Legyen bizalmatok Fiamban, és tudjátok azt, hogy mindig lehettek jobbak. Édesanyai szívem azt szeretné, hogy ti, szeretetem apostolai a világ kicsi fényei legyetek, és bevilágítsátok azokat a helyeket, ahol a sötétség akar uralkodni, hogy imáitokkal és szeretetetekkel igaz utat mutassatok és lelket mentsetek. Veletek vagyok. Köszönöm nektek." 06/02/2017

Medjugorje, 2017. június 25 "Drága gyermekek! Ma szeretnék köszönetet mondani kitartástokért és meghívni benneteket arra, hogy nyíljatok meg a mély imára. Kicsinyeim, az imádság a hit szíve és az örök életbe vetett remény. Ezért imádkozzatok szívből, mindaddig, míg szívetek hálából nem énekel a Teremtő Istennek, aki életet adott nektek. Kicsinyeim, veletek vagyok és az édesanyai béke áldásom hozom nektek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra." 06/25/2017

Medjugorje, 2017. július 2 "Drága gyermekek! Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra és összegyűltök itt, körülöttem, égi édesanyátok körül. Tudom, hogy szeretettel és reménnyel gondoltok rám. Én is szeretetet érzek mindnyájatok iránt, ahogyan legkedvesebb Fiam is, aki irgalmas szeretetében mindig újra elküld hozzátok, Ő, aki ember volt, és Isten, aki volt és aki van – egy és háromságos, Ő, aki testében, lelkében értetek szenvedett, Ő, aki kenyérré lett, hogy táplálja lelketeket és így megmentsen titeket. Gyermekeim, arra tanítalak benneteket, hogyan váljatok méltóvá az Ő szeretetére, úgy, hogy gondolataitokat rá irányítjátok és megélitek Fiamat. Szeretetem apostolai, betakarlak titeket palástommal, mert édesanyátokként szeretnélek megoltalmazni benneteket. Kérlek titeket, imádkozzatok az egész világért. Szívem szenved. A bűnök szaporodnak, túl sok a bűn. De a ti segítségetekkel, akik alázatosak, szerények, szeretetteljesek, rejtőzködők és szentek vagytok, szívem győzedelmeskedni fog. Szeressétek Fiamat mindenek felett és általa az egész világot. Sohase felejtsétek el, hogy minden testvéretek hordoz magában valami értéket – a lelkét. Ezért gyermekeim, szeressétek mindazokat, akik nem ismerik Fiamat, hogy az ima és a szeretet által, amely az imából fakad, jobbá legyenek, hogy a jó tudjon győzedelmeskedni bennük, hogy megmeneküljön a lelkük és örök életük legyen. Apostolaim, gyermekeim, Fiam azt mondta nektek, hogy szeressétek egymást. Ez legyen beírva a szívetekbe és az ima mellett ezt a szeretetet próbáljátok megélni. Köszönöm nektek."

Medjugorje, 2017. július 25 "Drága gyermekek! Legyetek imádság és Isten szeretetének visszfénye mindazok számára, akik távol vannak Istentől és Isten parancsaitól. Kicsinyeim, a megtérésben legyetek hűségesek és határozottak, alakítsátok magatokat, hogy az életszentség valóság legyen számotokra, és az ima által ösztönözzétek egymást a jóra, hogy szerethetőbb legyen földi életetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra." 07/25/2017

Medjuforje, 2017. augusztus 2 "Drága gyermekek, a Mennyei Atya akaratából vagyok itt veletek, annak édesanyjaként, aki szeret benneteket. Itt vagyok veletek, hogy segítsek nektek megismerni és követni Őt. Fiam itt hagyta lábnyomait, hogy nektek könnyebb legyen követni Őt. Ne féljetek. Ne legyetek bizonytalanok, én veletek vagyok. Ne bátortalanodjatok el, mert sok imára és áldozatra van szükség azokért, akik nem imádkoznak, nem szeretnek és nem ismerik Fiamat. Segítsetek nekik, testvéreiteket látva bennük. Szeretetem apostolai, halljátok meg magatokban a hangomat, érezzétek édesanyai szeretetemet. Ezért imádkozzatok, imádkozzatok cselekedve, imádkozzatok ajándékozva, imádkozzatok szeretettel, imádkozzatok munkával és gondolattal Fiam nevében. Minél több szeretetet adtok, annál többet fogtok kapni. A szeretetből fakadó szeretet megvilágosítja a világot. A megváltás szeretet, és a szeretet végtelen. Amikor majd Fiam újra eljön a földre, szeretetet fog keresni a szívetekben. Gyermekeim, sok szeretetcselekedetet vitt végbe értetek. Arra tanítalak benneteket, hogy ezeket lássátok, megértsétek és megköszönjétek azzal, hogy szeretitek Őt, és mindig újból megbocsátotok felebarátaitoknak, mert Fiamat szeretni azt jelenti: megbocsátani. Fiamat nem szeretitek, ha nem tudtok megbocsátani, ha nem próbáljátok megérteni felebarátaitokat, ha ítélkeztek. Gyermekeim, mit ér az ima, ha nem szerettek és nem tudtok megbocsátani? Köszönöm nektek."

Medjugorje, 2017. augusztus 25 "Drága gyermekek! Ma arra hívlak meg benneteket, hogy legyetek az imádság emberei. Imádkozzatok mindaddig, míg az ima örömmé nem válik és a Magasságbelivel való találkozás nem lesz. Ő át fogja alakítani a szíveteket, hogy a szeretet és a béke emberei legyetek. Kicsinyeim, ne feledjétek, hogy a sátán erős és el akar téríteni benneteket az imádságtól. Ti ne feledjétek el, hogy az imádság az Istennel találkozás titkos kulcsa. Ezért vagyok veletek és azért hogy vezesselek benneteket. Ne hagyjátok el az imádságot. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra." 08/25/2017

Medjugorje, 2017. szeptember 2 "Drága gyermekek! Ki tudna nálam jobban szólni Fiam szeretetéről és fájdalmáról?! Vele éltem, vele szenvedtem. Földi életemben megtapasztaltam a fájdalmat, mert édesanya voltam. Fiam szerette a Mennyei Atya, az igaz Isten gondolatait és műveit. És ahogyan mondta nekem, azért jött, hogy megváltson benneteket. Én elrejtettem saját fájdalmamat a szeretet által, de nektek gyermekeim, számos kérdésetek van. Nem értitek a szenvedést. Nem értitek, hogy Isten szeretetén keresztül kell elfogadnotok és elviselnetek a fájdalmakat. Minden emberi lény kisebb vagy nagyobb mértékben meg fogja tapasztalni azt. De lelki békével és a kegyelem állapotában van remény. Ez az én Fiam, Isten, Istentől született. Szavai az örök élet magvai. A jó lelkekben elvetve bőséges termést hoz. Fiam szenvedett, mert magára vette bűneiteket. Ezért ti, gyermekeim, szeretetem apostolai, ti, akik szenvedtek, tudjátok, hogy fájdalmaitok fénnyé és dicsőséggé fognak válni. Gyermekeim, míg fájdalmakat éltek át, míg szenvedtek, a menny belép hozzátok, és ti egy kis mennyet és sok reményt ajándékoztok a körülöttetek élők számára. Köszönöm nektek." 09/02/2017

Medjugorje, 2017. szeptember 25 "Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy legyetek nagylelkűek a lemondásban, a böjtben és az imádságban mindazokért, akik kísértést szenvednek és nektek testvéreitek. Különösen kérlek benneteket, hogy imádkozzatok a papokért és minden fölszenteltért, hogy még forróbban szeressék Jézust, hogy a Szentlélek örömmel töltse be szívüket, hogy tanúságot tegyenek a Mennyről és a mennyei titkokról. Sok lélek bűnben él, mert nincsenek akik áldozatot hozzanak és imádkozzanak megtérésükért. Én veletek vagyok és imádkozom értetek, hogy szívetek örömmel teli legyen. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra. 09/25/2017

Medjugorje, 2017. október 2 "Draga gyermekek! Édesanyaként egyszerű szavakkal szólok hozzátok, de telve sok szeretettel és gondoskodással gyermekeim iránt, akiket Fiam rám bízott. Fiam pedig, aki az örök jelenben él, az élet igéivel szól hozzátok és szeretetet vet a nyitott szívekbe. Ezért, kérlek benneteket, szeretetem apostolai, legyen nyitott a szívetek és mindig kész az irgalomra és a megbocsájtásra. Fiam által mindig bocsássatok meg felebarátaitoknak, mert így lesz béke bennetek. Gyermekeim, gondoskodjatok lelketekről, mert csak a lelketek igazán a tiétek. Elfelejtitek a család fontosságát. A családnak nem a szenvedés és a fájdalom, hanem a megértés és gyengédség helyének kellene lennie. Az a család, amely megpróbál Fiam szerint élni, kölcsönös szeretetben él. Amikor a Fiam kicsi volt, azt mondta nekem, hogy minden ember a testvére. Ezért jegyezzétek meg szeretetem apostolai, hogy minden emberrel, akivel találkoztok családot alkottok, mert Fiam által testvéreitek ők. Gyermekeim, ne vesztegessétek az időt a jövőről való gondolkodással és aggódással. Egyetlen gondotok az legyen, hogyan használjátok fel Fiam szerint élve életetek minden pillanatát és íme, itt a békétek. Gyermekeim, sohase felejtsetek el imádkozni pásztoraitokért. Imádkozzatok, hogy minden embert gyermekeikként tudjanak elfogadni és Fiam által lelki atyjuk legyenek. Köszönöm nektek." 10/02/2017

Medjugorje, 2017. október 25 "Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben arra hívlak meg benneteket, hogy imádkozzatok. Mindnyájatoknak van gondja, nyomorúsága, kínja, nyugtalansága. A szentek hadd legyenek számotokra a példa és buzdítás a szentségre; Isten közel lesz hozzátok és ti ebben a felkeresésben fogtok megújulni személyes megtéréssel. A hit lesz a reményetek és öröm fog uralkodni szívetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra. 10/25/2017

Medjugorje, 2017. november 2 "Drága gyermekek, benneteket nézve, akik körém, édesanyátok köré gyűltök, sok tiszta lelket látok, sok gyermekemet, akik szeretetet és vigasztalást keresnek, de senki sem nyújt számukra. Látom azokat is, akik rosszat tesznek, mert nincs jó példa előttük, akik nem ismerték meg Fiamat. A jó, amely csendes, de a tiszta lelkek által terjed, az az erő, amely fenntartja ezt a világot. Sok a bűn, de van szeretet is. Fiam engem küld hozzátok, édesanyát, ugyanazt az édesanyát mindnyájatokhoz, hogy megtanítsalak benneteket szeretni, hogy megértsétek, testvérek vagytok. Segíteni szeretnék nektek. Szeretetem apostolai, elég a hit és a szeretet élő vágya és Fiam elfogadja azt. De méltónak, jóakaratúnak és nyitott szívűnek kell lennetek. Fiam belép a nyitott szívekbe. Én, édesanyaként azt szeretném, hogy mind jobban megismerjétek Fiamat, az Istentől született Istent, hogy megismerjétek szeretetének nagyságát, amelyre oly szükségetek van. Ő magára vette bűneiteket, megváltást hozott számotokra, de viszonzásul azt kéri, hogy szeressétek egymást. Az én Fiam a szeretet. Ő minden embert szeret megkülönböztetés nélkül, minden embert minden országból és minden népből. Gyermekeim, ha megélnétek Fiam szeretetét, akkor az Ő országa már itt lenne a földön. Ezért, szeretetem apostolai imádkozzatok, imádkozzatok, hogy Fiam és az Ő szeretete mind közelebb kerüljön hozzátok, hogy a szeretet példaképei lehessetek és segítsetek mindazoknak, akik még nem ismerték meg Fiamat. Sohase felejtsétek el, hogy Fiam az egy és háromságos Isten szeret benneteket. Szeressétek és imádkozzatok pásztoraitokért. Köszönöm nektek." 11/02/2017

Medjugorje, 2017. november 25. "Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben imádságra hívlak benneteket. Kicsinyeim, imádkozzatok és a békét keressétek. Ő, aki azért jött erre a földre, hogy függetlenül attól kik és mik vagytok, a békéjét adja nektek. Ő, aki a Fiam és a ti testvéretek, általam is a megtérésre hív benneteket, mert Isten nélkül nincs sem jövőtök, sem örök életetek. Ezért, bízzatok és imádkozzatok, éljetek a kegyelem szerint és várakozzatok a személyes találkozásra Ővele. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra." 11/25/2017

Medjugorje, 2017. december 2. "Drága gyermekek! Édesanyátokként fordulok hozzátok, az igazak anyjaként, azok édesanyjaként, akik szeretnek és szenvednek, a szentek édesanyjaként. Gyermekeim, ti is szentekké válhattok, ez tőletek függ. Azok a szentek, akik mérhetetlenül szeretik a Mennyei Atyát, azok, akik mindenekfelett szeretik Őt. Ezért, gyermekeim törekedjetek mindig jobbá lenni. Ha törekedtek jobbá válni, akkor szentek lehettek, még ha nem is gondoljátok ezt magatokról. Ha azt gondoljátok, hogy jók vagytok, nem vagytok alázatosak és a gőg távol tart benneteket a szentségtől. Ebben a békétlen világban, amely tele van fenyegetettséggel, szeretetem apostolai, imában és irgalommal kellene kitárnotok kezeteket. Gyermekeim, nekem pedig ajándékozzatok rózsafüzért, rózsákat, amelyeket annyira szeretek. Az én rózsáim, a ti szívből mondott, és nemcsak szájjal elmondott imáitok. Az én rózsáim a ti imáitok, hitetek és szeretetetek cselekedetei. Amikor a Fiam még kicsi volt azt mondta, hogy számos gyermekem lesz és sok rózsát fognak hozni nekem. Nem értettem őt. Most már tudom, hogy ti vagytok ezek a gyermekek, akik rózsát hoztok nekem, amikor mindenekfelett szeretitek Fiamat, amikor szívvel imádkoztok, amikor a legszegényebbeknek segítetek. Ezek az én rózsáim. Ez a hit, amely az életben mindent szeretetből tesz, nem ismeri a gőgöt, és mindig kész a megbocsátásra, sohasem ítélkezik, és mindig megpróbálja megérteni a testvért. Ezért, szeretetem apostolai imádkozzatok azokért, akik nem tudnak szeretni, akik nem szeretnek benneteket, akik rosszat tettek nektek, azokért, akik még nem ismerték meg Fiam szeretetét. Gyermekeim, ezt kérem tőletek, mert jegyezzétek meg, imádkozni azt jelenti szeretni és megbocsátani. Köszönöm nektek." 12/02/2017


Last Modified 12/03/2017